Top 23 Leonardo di Caprio film

2021.04.25

Jelen korunk egyik legelismertebb és legnívósabb színészeinek egyikeként tartják számon ezt az 1974-es Kaliforniai születésű amerikai olasz apától és orosz felmenőkkel bíró anyától született Golden Globe és Oscar díjas színészt.

A legtöbb filmszerető aki már a 90-es évektől figyelemmel kíséri a Hollywoody filmvilágot az már gyerekkorától kezdve kísérheti a csillagokba ívelő karrierjét. Messze nem tartozik a legfoglalkoztatottabb színészek közé de amikor vászonra kerül az mindig kasszasiker és az alakításai szinte kivétel nélkül a kiváló és a zseniális kategória között ingadoznak.

Számomra is aki a filmkultúrát szorosan követem ide-stova 25 éve az egyik kedvenc színész és nem csaka vásznon nyújtott teljesítménye hanem az emberi hozzáállása miatt is! A filmjeit tekintve sok verzió merül fel hogy miként is szülessen meg egy lista. Egy filmet egyben kezelve vagy csak az alakításokat figyelembe véve vagy éppen az adott évben elhelyezve.

Nem kis fejtörést okozott hogy mi alapján rangsoroljam azokat a filmeket amiben ő is játszik hiszen a film tematikája a rendezés és a vágás is mind mind hozzá tartozik egy filmhez. Ezért úgy döntöttem hogy elsősorban az alakítást veszem figyelembe és ahhoz nézem a körülményeket.


23. Marvin szobája

1996

Egy meglehetősen keserédes dráma. A megkapargatott sebek újra kifakadásáról az esélyekről és az egymásra találásról.

A Kiváló szereposztáshoz (Meryl Streep, Diane Keeton,Robert de Niro)  dicap is felnőtt fiatal kora ellenére és remekül hozta amit kell de úgy érzem hogy a filmrendező és a forgatókönyv nem lett 100%-os ezért nem tudott dicap is 100%-os lenni.

Sokan sokféleképpen értékelik a filmet magát de számomra a humor és a vágás volt az a két dolog amin egy kicsit elment a feeling.


22. Ez a fiúk sorsa

1993

Nem is tudom miért nincsen feljebb a listán ez a film.

RDN szokás szerint zseni kategória dicap meg fantasztikusan dolgozza meg a ráeső képkockákat.

Az apafigura és a fiatal tínédzser esete egy jókora csavarral olyan feszültséget ad a filmnek ami egyszerre nyitja ki a bicskát az ember zsebében és ragasztja a képernyő elé.

A szadista helyzetekből való tudati és fizikális menekülés egy tini szemével egészen átütő erővel jön át a vásznon.

Aki még nem látta annak kifejezetten ajánlott!


21. A Part

2000


Danny Boyle agyament víziója egy már lefektetett regényalapra messze nem nevezhető rendezői szinten kézben tartott alkotásnak.


A film talán legérdekesebb része az hogy dicap még ehhez is képes volt alkalmazkodni.

Ez a film legnagyobb erőssége, és az hogy az a fajta kaotikusság és a jelenetek közti hullámvasút amin keresztül megy főhősünk az nem lesz teátrális és mégis képes még a legsatnyább potenciállal rendelkező egyes jelenetekből kihozni a maximumot.


20. A nagy Gatsby

2013

Fantasztikus atmoszféra és vibráló korhűség arcátlanul túltolva.

Az "öreg harcos" szerelmi története leginkább a burzsoázia két vállra fektetése és emiatt nekem különösen bejön. dicap részéről viszont maga a szerep egyenlő a kisujjgyakorlatokkal és ez szerintem nagyon átjött minden képkockán.

Ennek a látszatvilágnak viszont amit az egész film felölel mégis ez a karakterformálás adja meg az emberi oldalát még ha az is hamis érzelmeken alapul. Vannak filmek amiben egyszerűen nincs több keret.


19. New York bandái

2002


Egy igazi popcorn mozi dicap-nek gyakorlatilag nulla mozgástérrel és a nagy Gatsby-hez hasonló kisujjból kirázós megoldással.

A film fő karaktere és egyben igazi arca így nem is ő hanem egy másik színész óriás Daniel Day Lewis.

Ez mit sem von le abból hogy hozta a kötelezőt és a film egy kiváló szórakozás.


18. A vasálarcos

1998


Ha ezt a filmet megnézi valaki akkor ne csodálkozzon ha liberálissá válik!

Az ilyen kosztümös alkotások nagyon megosztóak de ha jól elkapja rendező a fonalat és a kamera mögött se egy címeres balf.sz áll akkor egy megfelelő színészgárdával nagyon jó filmet lehet készíteni.

A vasálarcos egy kiváló példa erre és dicap mind a két szerepében szerintem még ha vissza is fogta magát egészen remekbe szabott alakítást nyújt!


17. Volt egyszer egy Hollywood

2019

Quentin Tarantino fantasztikus filmje egy sötét és álságos korszakról mely mindenről szólt csak a nem a valóságról és az emberi léptékről.

A film legfőbb érdekessége talán az hogy a karakterek közül Brad Pitt ütött mint Tyson fénykorában míg dicap hiába hozta ki a szerepéből amit csak lehetett én úgy érzem hogy talán visszafogta néha a gyeplőt. Hogy Tarantino nem engedte elszabadulni vagy ő döntött így azt nem tudom de emiatt nem hozott 100%-ot.


16.J. Edgar - Az FBI embere

2011


Egy rendkívül érdekes életrajzi film a színész és rendező és mindenóriás Clint Eastwoodtól.

A film dinamikája miatt már a legtöbben rögtön lehúzták és egészen furcsa kritikákat is kapott a film minden szegmense.

Szerintem ez a az a film amiben dicap alakítása messze nincs szinkronban a film sikerével.

Az alakítása majdnem tökéletes és mégse kapott semmiféle elismerést és ez nem az ő hibája!


15. Titanic

1997

Egy korszakalkotó film elképesztő atmoszférávala látvánnyal és total time-al.


Kate és dicap első közös filmje és mindketten nagyon jól helyt álltak a vásznon bár a kémiával volt gond nem kicsi de ettől függetlenül egy ekkora teher alatt játszani egy ekkora produktumban nem kis teljesítmény.

Ennél a filmnél éreztem azt először dicaprión hogy neki sokkal sokkal nagyobb kvalitásai vannak főképp a teljes napfogyatkozás után vált ez világossá.


14. Eredet

2010

Zseniális film minden szeletében megüti a top kategóriát.

A színészi játékokra azonban a mozgástér egészen szűkre volt szabva és ez érződött minden képkockán.

Vannak olyan színészek akik olyan sokkal meghaladnak bizonyos karaktereket hogy visszaköszön karrierjük alatt többször is ugyan az az érzése a nézőnek hogy vagy a rendezés nem stimmel vagy a forgatókönyv vagy a színész.

Egy kicsit ebben a filmben is ilyen érzésem van dicap miatt. Hozza a kötelezőt de egyszerűen nem is lehet többet.


13. Egy kosaras naplója

1995

Jim Caroll önéletrajzi regénye tökéletes alap volt ahhoz hogy egy jó film legyen belőle.

Amikor kijött film nagyon megosztotta nézőket és a kritikusokat is.

dicap történetmesélése és kontrázásai a saját soraira félelmetesen működtek és úgy gondolom működőképesek a mai napig!

Ha azt nézzük hogy egy tipikus kliprendező készítette a filmet akkor el lehet tekinteni a hibáitól mert dicaprio megmutatta hogy a jót még jobbá lehet tenni!


12. A tégla

2006


Szerintem ez a az a film amit nem kell túlmagyarázni. Mindenki látta a legtöbben a szeretik, a kritikusok elélveztek rá.

Én a magam részéről úgy gondolom hogy ezt a filmet kizárólag a színészi gárda mentette meg attól hogy erős középszernek tituláljam.

Imádom a gengszterzsánert és Scorsese a rendezőisten a szembemben is etalon de úgy gondolom hogy ebben az esetben ha a casting nem ilyen jó és a forgatókönyv scriptjei nem ilyen jól vannak storyboardolva akkor ez a film elvérzett volna.



11.Rómeó + Júlia

1996

Buz Luhrmann agymenése és első közös munkája dicap-al.


Az egész alkotás úgy ahogy van a rendhagyó szót új dimenzióba repítette. A giccses túltolt megjelenítés a kameramunka és az egész koncepció egészen zseniális elegyet alkottak akkor.

dicap játéka kiegyensúlyozott volt végig és megmutatta hogy igen is sok van még benne. Viszont a film számomra legnagyobbja John Leguizamo alakítása volt.


10. A visszatérő

2015

Eszméletlen alakítások,agydurrantó képi világ és operatőri munka a rendezés meg olyan Innaritusan tökély.


Felesleges túltolni hogy mennyire komoly meló volt ez a film és hogy mekkora szenvedés volt a teljes gárdának ezt megalkotni.

A színészi alakítások emiatt még jobban felértékelődnek!

Az egész film kishíján tökéletes!



9. A szabadság útjai

2008

Adott az 50-es évek amerikája és egy kiégett házaspár aki radikálisan megváltoztattja az életét hogy felfrissítsék azt ami megfakult.

Kate és diCap a Titanic nullkémiás játéka után itt olyat rak a vászonra hogy az valami félelmetes.

diCap egészen brilliáns.

Ha valaki megnézi a filmet akkor talán megérti miért is mondtam korábbi filmjeinél azt hogy vannak keretek és az van hogy nem enged többet. Néha a kis költségvetés a jó koncepció sokkal több tud lenni ha színészetről van szó!


8. Kapj el ha tudsz

2002

Spielberg egyik legjobb filmje minden szempontból.

A filmnek messze nem a színészi alakítások a fő húzóerői hanem az egységessége.

Tulajdonképpen a kötelezőt hozzák csak viszont ha a vágás tökéletes lett volna, és Spielberg talán ha több szabadságot hagyott volna hogy Hanks annyival manírosabb túltoltabb legyen mint amennyivel diCap visszavett volna belőle akkor a film szinte tökéletes is lenne!

Kihagyhatatlan darab.....


7. Véres gyémánt

2006

Ennek a filmnek minden képkockája arany a színészi alakításokkal együtt. Persze megvannak a hibái bizonyos értelemben de olyan szinten jól fogja meg a romlottságot a mindent átíró és elnyomó pénz és hatalom szagát hogy az egyszerűen fenomenális.

Már a film alapja is nagyon fajsúlyos ezért nem csodálom hogy a rendező keze néhol egy kicsit meginogott.Ezt a filmet fáj kimondani mert nem vagyok egy vérpárti a vásznon de lehetett volna ez a film még sokkal véresebb és magasabb besorolású.


6. Teljes napfogyatkozás

1995

Ez az a film amiről csak ömlengeni tudnék szóval visszafogom magam.

Arthur Rimbaud eleve az egyik kedvenc költőm így a róla készült műhöz eleve úgy álltam hozzá hogy ízekre szedem ha valami nem tetszik.Ez a gondolat kb 15 percig élt onnantól kezdve elvesztem a moziban.

Az egész hajszálra van a tökéletestől már ami az érzelmi pengetéseket érinti az alakításokkal együtt!


5. Gilbert Grape

1993

diCap nem első filmje amiben szerepel de ezért az alakításért amit e filmben nyújt Oscarra jelölték és ami a legszebb hogy nem érdemtelenül!

Az egész film úgy ahogy van hozza mit kell persze megvannak a hibái de minden képkocka amin feltűnik a szellemi fogyatékos Arnie az maga csoda.

Elképesztő küzdelmes pillanatok jönnek át a vásznon mikor Gilbert ideje korán megpróbál megfelelni a kihívásoknak a család élén.

Aki még nem látta annak kötelező darab.


4. Viharsziget

2010


Nem fogom halálra fényezni a filmet mindenki tudja hogy mennyire zseniális.

diCap alakítása tökéletes

Az első film a listán amire azt mondom hogy az egész tokkal vonóval tökéletes.


3. Jango elszabadul

2012


Calvin Candie és az ő pszihopata kirohanása.

Quentin Tarantino hagyta lélegezni és játszani és diCap pedig félelmetes alakítást ad cserébe.

Maga film is non plus ultra kategória az összes színészi alakítás pedig majdnem tökéletes.

Nálam ez Quentin diCap kombó dobogót ért.


2. A Wall Street farkasa

2013

A Margo Robbie fenekéről kokaint sziporkáló és a lamborghiniéhez a lépcsőn leguruló trippes örömjátéka diCapnek olyan felszabadító és üdítően hatott mikor megnéztem hogy arra szavak nincsenek!

Zseniális rendezés kiváló karakterek és egy szabadjára engedett Leonardo di Caprio aki a maximálison túl is kifacsart mindent a szerepből és a karakterből.

Élete legnagyobb talán legnagyobb alakítása.


1. Aviátor

2004

Ha a Wall Street a legnagyobb alakítása akkor miért nem az van az első helyen merül fel joggal a kérdés.

Azért mert az a film mind amellett hogy komoly mondanivalója van az egy percre se jön át és senki nem is vette komolyan azt a filmet!

Ez a film viszont egy mestermű minden szempontból. Korhűség,zene, vágás,operatőri munka alakítások rendezés minden a helyén van.

És mellesleg ez a kedvenc diCap filmem és nem mellesleg ez a kedvenc Scosese filmem is!

10/10